Sting: My Songs Tour

Oct
27
2022
Budapest, HU
Budapest Arena
1
Share

Nyílt levél Stingnek...


Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!


Nem egyszerű az újságírók élete Magyarországon, ezt tudjuk, de az iróniát félre téve, két nap alatt olyan kaliberű világsztárok érkeztek a Papp László Sportaréna színpadára, hogy szinte az egyik élményből lépek át a másikba, hiszen szerdán a The Cure adott bombasztikus erejű koncertet a hazai rajongóinak, majd egy napra rá már meg is érkezett Budapestre Gordon Sumner, azaz Sting. Akinek nyílt levelet írtam, nade mindent csak sorjában.


Sting szinte már hazajár hozzánk, s bár hatalmas The Police-rajongónak mondom magam, szóló munkái – a koraiakat leszámítva – nem állnak annyira közel hozzám. Bevallom, nem is baj, hogy egy vérbeli basszeros követi a Cure-t, mert Simon Gallup akkordjai még a fejemben dörömbölnek, szóval volt mit összehasonlítani az este folyamán. Sting munkásságát nem hiszem, hogy nagyon részletezni kellene, hiszen a popszakma egyik legjelesebb ikonjáról beszélünk, aki a pályafutása során bezsebelt 17(!!!) Grammy-díjat, eladott több mint százmillió lemezt, és ki tudja mennyi egyéb címet vágott zsebre. Arról nem is beszélve, hogy a 71 éves világsztár eszméletlenül jól tartja magát, bár az igaz, hogy nem kellett lehúznia 25 évet a kerepestarcsai non-stopban árufeltöltőként. Sting egyébként még mindig a My Songs-lemez dalaival turnézik, s pár éve már el is jutott hozzánk, akkor még egy nem rezsicsökkentett zenekarral – hiszen Josh Freese-t ebben a körben Zach Jones váltotta a dobok mögött.


A csütörtöki nyirkos pesti estét Sting fia, Joe Sumner melegítette be, akinek amúgy a hangszíne és formája is tiszta apja. A srác dalai rockosak, picit eltérőbbek a tömeg-poptól, de annyira nem voltak érdekesek. A rövid kitérő után már nem kellett sokat várni és háromnegyed 9 magasságában színpadra lépett Sting és bandája, amelyből leginkább állandó zenésztársát, Dominic Millert emelném ki. A koncert az 1979-es Police-gigaslágerrel, a Message in The Bottle-lel kezdődött, majd a második szólólemez, a Nothing Like The Sun Englishman In New York-jával folytatódott, hogy aztán ismét egy Police-dal, az Every Little Thing She Does is Magic-kel folytatódjon, nagyjából ettől a ponttól kezdve tudtam, hogy bár imádom a The Police-t, ez akkor sem az én estém lesz. Egyszerűen a The Cure után olyan erőtlen volt az egész, hogy az már fájt. Nagyon régóta kedvelem Sumnert mégis azt kell mondjam, hogy a különbség zongorázható volt, pedig Sting bomba formában van 71 éves kora ellenére. Tényleg látszik rajta, hogy kicsattan az erőtől és baromi jól énekel – és legjobb barátja, a legendás BassFender is zseniálisan szól. De valahogy nagyon lassú az egész, pedig a kezdő dalok hatalmas kedvenceim. Valahogy éreztem, hogy innen kezdődnek majd az igazi bajaim...


Sting az előző turnéhoz képest átalakította a Setlistet és az utolsó körben rengeteg Police-dalt a saját negédes, teljesen jelentéktelen dalaira cserélt. Emlékszem, mennyire meglepődtem magam is, hogy mennyi Police-t toltak utoljára Budapesten is. A Police pedig az egyik legjobb New Wave-banda volt. A reggae és a ska alapjaiból kiművelt Police-lemezek egyszerűen zseniálisak, csak szuperlatívuszokban lehet róluk beszélni, de a már említett Every Little utáni új Sting-dalokból álló csokor minden, csak nem igazán jó, vagy újszerű, vagy fenomenális. A The Bridge-korongról kimásolt három dal körülbelül említésre sem méltó, felejthető szerzemény. Aminek egyszerűen nincs helye egy ilyen volumenű sztár repertoárjában. Érezhető, hogy az elég vegyes közönség sokszor nem tolerálhatta a Police nyersességét, emiatt erősen meg is kurtították a programot és a még inkább cukormázas vizekre vezették a csapatot. Szerencsére az If i Ever Lose My Faith in You sokat javított a helyzeten, hiszen a Ten Summoner’s Tale slágere Sting bár popos, de azért egyedibb munkásságát idézte meg. A Fields of Golddal együtt. Aztán ismét egy Police-dal, a játékos Spirits in the Material World érkezett, amit a Brand New Day szájharmonikás betétei követtek, aztán egy kis enyelgés jött, a Shape of My Heart-tal, amit a Craig Davides Rise and Fall stílusában prezentált vokalistájával Gene Noble remek hangú énekessel. A dal szinte csöpögött a szirupban.


A felejthető What Could have Been-t a Whenever I Say Your Name követte, másik vokalistájával, a cudarjól daloló Melissa Musique-kal közösen tolta a full teltházas csarnokba látogató hallgatóság arcába. Szerencsére aztán jöttek a várva várt Police-slágerek is, úgy mint a Walking on the Moon, a So Lonely, amibe egy kis Bob Marley-t is csempésztek, aztán a Juventus Rádión szocializálódottak is örülhettek, hiszen jött a Desert Rose desszertnek, majd a zseniális King Of Pain, amit a magyar focimenedzserekre emlékeztető fizimiskával rendelkező fiával, Joe-val együtt tolt le. Ezt a minden idők legtöbbet rádiókban játszott szerzeménye, a Synchronicity-ről ide csempészett Every Breath You Take követte, ami a fő felvonást is zárta.


És akkor most jöjjön a beígért nyílt levél! „Kedves Sting! Én, mint régi rajongód hadd kérjelek meg arra, hogy a csontprofin lejátszott koncertjeidet szedd kétfelé. Legyen egy akusztikus, szimfonikus Sting-dalok turné és egy Police-os bátrabb, a kísérletezőbb, muzikálisabb éned is újra megmutató koncertsorozatod, mert ez a hangversenyed, itt ebben a kis országban csütörtök este, bár nagyon profi és tökéletes, mégis olyan lélektelen volt, hogy ezért kár minden évben újra és újra elmenni a fellépéseidre. Lehet, hogy két dudás nem fér egy csárdában. Szóval kérlek, nézd el nekem ezt a kritikát, mert csak pénzt akarok neked keresni azzal, hogy két közönséget tálalok eléd. A vájtabb fülűeket és a lakosságibb zenére vágyó arcokat is. Üdv! András.”


Stinggel az a bajom, mint Phil Collinsszal; ahogy eltűntek körülötte a keretet adó zenekari tagok és átmentek szólóba, egyre elpetyhüdtek és nyálasabbak is lettek, jóval. Pedig Sting egy zenei zseni! Sokkal, de sokkal több van benne még ma is, mint amit most láthattam tőle. Tényleg nem lehet belekötni a produkciójába, remek a puritán színpadilátvány, atomjó a banda is, de mégis túl pop és – ami a legnagyobb bajom vele –, teljesen átlagos, mármint az újabb dalait tekintve. Amíg a The Cure-bulija egy igazán örök érvényű és emlékű koncertként maradt meg bennem, erre már holnap emlékezni sem fogok. Pedig a Roxanne és a politikai tartalommal teletűzdelt, Ukrajnát támogató Fragile végszónak jó volt. Szerencsére a hazai politikusokhoz úgysem jut el a hír a kritikáról, amit Sting fogalmaz meg az orosz agresszió ellen, hiszen csütörtök este játszott a Fradi... Azt pedig remélem, hogy legközelebb Sting másik arcát is láthatom majd újra, mert a kritika ellenére örök látogató leszek a koncertjein.


(c) Magyar Hang by Zimon András

Comments
1
posted by Attis
Poster for the event
This is the online poster of the Budapest event.
Newer comments    1 - 1 of 1    Older comments

PHOTOS

img
img
img